Tizenhetedik

Prológus rólunk

újra

Annyira félek, 

Hogy soha nem lehetek veled,

S más kell neked,

Akivel együtt leszel örökre.

Nem tudom elmagyarázni, miért rettegek,

Hiszen tulajdonképpen nem is ismerlek,

Mégis érzem, hogy ez most talán más lenne,

De úgy vélem, mintha csak én lennék az, aki ezen gyötrődne.

Csak azt nem sejted, hogy ezzel engem ejtesz kétségbe,

Hogy mi is történik most tulajdonképpen.

Hogy miért nem hagysz szabadulni a kalitkából, 

Amibe zártál talán nem is saját akaratodból.

Eressz el kérlek, hadd térjek újra utamra,

Hadd térjen vissza szegény lelkem nyugalma,

S légy boldog azzal, akivel lenni akarsz,

Az én összetört, szabad lelkemre úgyis akad majd tapasz.