Epilógus rólunk
Te vagy az egyetlen, aki miatt bánatomban sírok és örömömben
nevetek egyszerre.
Te vagy az első, aki ilyen érzést keltett bennem, pedig
erről nem tudsz egy fikarcnyit sem.
Te voltál az, akitől Isten igazán görcsbe rándult a gyomrom,
és azt hittem, ez örökké így lesz.
Aztán rájöttem, hogy az élet közben tovaröppen szépen.
Mérföldkő voltál, még ha közben úgy is tettem, mintha
mégsem,
De úgy vélem, egy kilométerkőnél sem maradhatok egészen.
Mennünk kell tovább, addig, míg talán egy kereszteződéshez
nem érek,
Melynél talán találkozok valakivel, akinek két szónál többet
érek.
S majd ha az élet úgy kívánja, egyszer találkozunk újra,
addig is kívánok neked minden jót az útra.
